A jövőbeli technológia, amelyet a Neuralink, Elon Musk egyik vállalata fejleszt, egy olyan modul, amely a koponyán kívül helyezkedik el, és vezeték nélküli információt vesz az agyba ágyazott szálakból.

Neuralink modul, amely a koponyán kívül helyezkedik el, és vezeték nélküli információt vesz az agyba ágyazott szálakból
Fotó: Neuralink

Míg az agyi implantátum rövid távú gyakorlati alkalmazása orvosi – például eszközök implantálasa lebénult betegekbe, lehetővé téve számukra telefonok vagy számítógépek vezérlését –, érdemes megjegyezni, hogy Elon 2017-ben azzal a céllal alapította a Neuralink-et, hogy megelőzzön egy „egzisztenciális vészt”, amelyet az emberi intelligenciát meghaladó mesterséges intelligenciában (MI / AI) lát .

Neuralink szálak mérete, ujjbegyhez viszonyítva
A szálak mérete, ujjbegyhez viszonyítva. Fotó: Neuralink

Ahogyan a Neuralink elnöke, Max Hodak rámutatott, tudósok és orvosok évtizedek óta dolgoznak olyan eszközökön vagy más műszereken, amelyek közvetlen kölcsönhatásba lépnek az aggyal, a cochleáris implantátumoktól a Parkinson-kór mély agyi stimulációs kezeléséig. Azonban a meglévő technológiák egyike sem felel meg a Neuralink azon céljának, hogy az „idegi tüskéket” – az idegsejtek által generált idegimpulzusokat / elektromos jeleket, amelyek révén a neuronok egymással kommunikálnak – közvetlenül, minimálisan invazív módon olvassa le. Ezért a Neuralink eszközt a jelenlegi technika állásának jelentős javítására szánták. Első nagy előrelépés a rugalmas „szálak”, amelyek várhatóan kevésbé károsítják az agyat, mint az agy-gép interfészeknél jelenleg alkalmazott anyagok. Elon es a Neuralink szerint ezek a szálak nagyobb adatmennyiség továbbítását is teszik lehetővé.

Az emberi hajnál lényegesen vékonyabb, 4-6 μm vastag szálakat egy idegsebészeti robot ágyazza be automatikusan: percenként hat szálat (192 elektródát) képes beilleszteni. Képeken a robot egy mikroszkóp és a varrógép közötti keresztezésre hajaz. Implantálás közben precízen kerüli el a véredényeket, ami kevesebb gyulladásos reakcióhoz vezethet az agyban.

A Neuralink szálak beillesztéséhez használt gépe
A Neuralink szálak beillesztéséhez használt gépe. Fotó: Neuralink

A jövőben a Neuralink kutatói remélik, hogy lyukak fúrása helyett lézernyalábot használva fognak átjutni a koponyán. Jelentésük szerint a korai kísérleteket a Stanford egyetem idegtudós szakembereivel közösen végzik majd. “Reméljük, hogy a következő év végére emberi beültetést is végezhetünk” – mondta Musk.

Végül, a Neuralink kifejlesztett egy egyedi chipet, amely jobban képes olvasni, megtisztítani és felerősíteni az agy jeleit. Jelenleg csak vezetékes kapcsolaton keresztül képes adatátvitelre (USB-C-t használ), de a végső cél egy olyan rendszer létrehozása, amely vezeték nélkül képes működni.

N1 érzékelő
Az N1 érzékelő. Fotó: Neuralink

Ezt a vezeték nélküli célt egy olyan termék fogja megvalósítani, amelyet a Neuralink „N1 érzékelőnek” hív, és amelyet úgy terveztek, hogy beágyazódjon az emberi testbe és adatait vezeték nélkül továbbítsa. Elképzelhető, hogy ez majd kevesebb neuront képes olvasni, mint a jelenlegi USB-alapú prototípus. A Neuralink négy ilyen érzékelőt tervez implantálni: hármat a motoros- és egyet a szomatoszenzoros területeken. Vezeték nélkül csatlakoznak majd a fül mögé szerelt külső eszközhöz, amely tartalmazza az egyetlen akkumulátort. “Ez egy iPhone alkalmazáson keresztül lesz vezérelhető” – mondta Hodak.

Neuralink iPhone alkalmazás
Az iPhone alkalmazás. Fotó: Neuralink

A Neuralink 2020-ig tervezi megszerezni az FDA jóváhagyást az emberi klinikai vizsgálathoz, készülékének egy olyan verzióján, amely “kizárólag súlyos, még nem kezelhető betegségben szenvedő páciensek használatára készül” – mondta Dr. Matthew McDougall, a Neuralink vezető idegsebésze. Az első klinikai vizsgálat a felső gerincvelő miatt teljes bénulással küzdő betegekre irányul, és magában foglalja a Neuralink négy implantátumának a betegek agyába történő behelyezését.

Jelenleg azonban a vállalat továbbra is patkányokon teszteli a technológiát, hogy megbizonyosodjon a platform stabilitásáról. Amennyiben működik, a technológia egy „nagy sávszélességű” agyi kapcsolat ígéretet hordozza magában, amelyet robotműtéttel implantálnak. A vékony, rugalmas „szálak” segítségével létrehozott kapcsolat lehetővé tenné sok neuron aktivitásának rögzítését. A remény a jobb és pontosabb eredmények elérésére irányul, mint az agy-gép interfészek korábbi kísérletei. Musk bízik benne, hogy “Ennek nagyon jó célja, hogy meggyógyítsa a betegségeket és végső soron biztosítsa az emberiség jövőjét.”

Neuralink chip, amely felerősíti a jeleket és számítógépre továbbítja
A chip, amely felerősíti a jeleket és számítógépre továbbítja.

Források:

https://www.theverge.com/2019/7/16/20697123/elon-musk-neuralink-brain-reading-thread-robot

https://amp.theguardian.com/technology/2019/jul/17/elon-musk-neuralink-brain-implants-mind-reading-artificial-intelligence